HTML

Ernyőblog

Botcsinálta kezdő siklóernyős szenvedelmei..

Linkblog

Reporvosi

2011.05.09. 11:24 :: Sparhelt

Jelentkeztem repülőorvosi vizsgálatra. Persze ez nem azt jelenti, hogy szakmát váltanék - ezt meghagynám az elhivatottaknak, csak úgy tűnik, nem lehet megúszni azt, hogy az ember ne tegye le ezt a feltételt, amit látszólag a közösség szétzilálására hoztak. Egyre nehezebb lesz legálisan siklóernyőzni - pedig nem ezt ígérték. Legjobban azok járnak akik feketén repülnek, mert mentesülnek mindenféle díj és kötelező befizetés, hatósági át- oda-, vissza- és keresztbevizsgálattól és foglalkozhatnak azzal, amit szeretnének. Én sajnos/szerencsére nem vagyok ilyen, még a buszon is lukasztok jegyet, így miután az egyesületünk vezetője sem látott más kiutat, így én is jelentkeztem a vizsgálatra. Egyedüli kérdés csak akkor fog felmerülni, ha esetleg nem fogok megfelelni, hogy hogyan tovább. Mivel egyszer már voltam a Merényi kórházban még ejtőernyős egészségi vizsgálaton, így magától a helytől nem tartok - nagyságrendekkel jobb hely mint a sportkórház, és itt is és ott is fizetni kell már, mint a katonatiszt. Meglátjuk. A vak is azt mondta..

komment

Címkék: blog sport orvosi siklóernyő

Fedémes

2011.04.19. 14:54 :: Sparhelt

Megdöbbentő, hogy egy évvel ezelőtt majdnem pontosan azon a napon repültem először, mint idén, Fedémesen. Kétnapos program volt, de szombaton nem értem rá, így a vasárnapot céloztam meg. Nem is baj, mert szombaton az erős szél miatt a domb tetején ücsörgéssel kezdődött az idény, csak délután négy óra után kezdhettek neki a szárnyalásnak. Az út eseménytelen volt attól eltekintve, hogy túlmentem jócskán a lehajtón, Heves környékén kezdett gyanússá válni a dolog, miután eltűnt mellőlem a Mátra, hogy le kellett volna térni, ha oda tartok. Szerencsére a gps mint technikai segítség levitt a pályáról, miután voltam annyira bölcs, hogy egy pihenőben be is kapcsoltam. Egyszer néztem el majdnem egy kanyart, de korrigáltam, így eseménytelen volt az út - viszont legalább szép, mert arra még sosem jártam és azt mondják, hogy a föld amúgy is gömbölyű. Fedémesen jó sokan voltunk, de nem volt tömeg, viszont egy helyi vállalkozó végzett felszállítást. Azt hiszem, ha a síelők megengedhetik maguknak azt, hogy fizessenek a felvonóért, akkor nekem is lehet erre a célra kiadandó pénzem. Minőségi különbség az, ha az embert feltrógerolják ernyőstül a hegyre és nem kell vért és verejtéket hullajtva felvánszorogni a hegyre. A legutóbb kettőnél meg voltam halva, így gépesítve vállalhattam az ötöt úgy, hogy tudtam, hazafelé még be is kell vásárolnom, így nem maradhatok napnyugtáig. A szél jó volt, de forgott mindenfelé, ami állandó átcuccolást jelentett. Gyakoroltam a hanyattstartot is, de vannak még hibáim benne (Például az, hogy fordulás előtt megállok és megelőz az ernyő, meglazulnak a zsinórok, és menthetetlenül elbillen valamerre. A felhúzást menetközben kellene csinálni és így is kellene kifordulni, hogy a zsinórok végig feszesek maradhassanak. Elméletben legalább tudom, hogy mi a helyzet.) viszont a harmadik start, amiről videó is van, legalább elsőre és ebben a stílusban született. Ráadásul majdnem beértem a leszállóba is..

 

komment

Első alkalom

2011.04.14. 12:37 :: Sparhelt

Az első repülési alkalmat sikerült idén is elszalasztani. Sőt, ahogy nézem a másodikat és talán a harmadikat is el fogom, noha az asztalomon halomban állnak és kajánul vigyorognak rám a tucatjával gondos előrelátással megvásárolt csörlési jegyek. Már annyira hiányzott valami akció, hogy kedden kimentem egy közeli mezőre kupolázni. Igazából nem szabadott volna így dönteni, mert kissé erős volt a szél és lógott a lába az esőnek, zivatar közelgett, de gondoltam még kiérek. Így is lett, kiterítettem, húztam vagy kettőt, ami után a szél kezelhetetlenül beerősödött, lábon vízisieltem a mezőn egy kicsit, majd olyan szépen összegubancolódott az ernyő, hogy meg sem próbáltam rendben összeszedni, ráadásul az eső is rákezdte, úgyhogy a hajtogatást a nappaliban fejeztem be odahaza, de a zsinórzatot ott nem tudtam rendesen kirendezni. Ráadásul még a macskát is megsértettem, mert kihívást talált az ernyőben én meg a békesség kedvéért inkább kidobtam őkelmét..

komment

Címkék: blog siklóernyő ernyő

Ernyőcske

2010.11.22. 14:20 :: Sparhelt

Ha valaki ezt a sportot kezdi el űzni, előbb vagy utóbb igyekszik mindenféle kacatot beszerezni hozzá, hogy minél eredményesebben tudhassa űzni. Most éppen a gyakorláshoz szereztem be egy használt ernyőt, hogy a háttal felhúzást (kupolázást - népszerű nevén a kutyázást) tudhassam gyakorolni úgy, hogy közben nem rongálom a saját, repülésre használandó ernyőmet. A választottam egy Nova Vertex ernyő lett - tulajdonképp teljesen véletlenül került a látókörömbe, és árilag is épp megfelelő volt. Állítólag reülni is lehetne még vele, bár ebből a szempontból a jelenlegi ernyőm kedvezőbb tulajdonságokkal rendelkezik, lévén az DHV 1,2, a mostani meg 2,3, így lényegesen jobban össze kellene szednem magam, hogy ne potyogjak le. Mindenesetre a műszaki napra azért elviszem és méretek rajta porozitást. Még nem tudom, hogy mibe fájna a regisztráci

komment

Címkék: blog siklóernyő ernyő

Időhiány

2010.11.19. 14:21 :: Sparhelt

Azt hiszem jól lemaradtam ezzel a bloggal! A legutolsó bejegyzés még júniusban volt, de ez nem azt jelenti, hogy leálltam volna a repüléssel. Az többi kevésbé most is van, bár a tél nem igazán erős szezon, de nem lehet kizáró ok. Az, ami mostanában távoltart az az eddig is sikeresen akadályozó időjárás és a korai sötét. Amikor meg ideálís lenne a helyzet arra, hogy szárnyra kapjak, akkor családi program van, amit több hete megbeszéltünk már. Legutóbb múlt szombaton voltam kinn a repülőtéren, de épp a szél volt nagy. Vasárnap már nem mentem ki, pedig a többiek mondták, hogy légirendészeti ellenőrzés is volt, de mivel senki sem repült, így a légizsaruk is csak azt mutatták meg, hogy milyen szép helikopterük van és azt, hogy funkcionálisan működik - azaz tud a földfelszín felett lebegni. A többiek nyilazni mentek ki, így csak érdeklődéssel figyelték a hatósági figyelmet, amit a szerv elunt és távozott. Meglepő lett volna, ha elkezdenek rájuk íjjal lőni.. :-)

komment

Címkék: blog siklóernyő

Csörlőzés

2010.06.30. 10:35 :: Sparhelt

Az utóbbi időben fellendült a repülési helyzetem, mert egyre többet tudok repülni, igaz, hogy csak csörlőzésből, de aki a kicsit nem becsüli.. Múlt hét pénteken nyugodt időjárási körülmények között két felszállást ejtettem meg. Az idő annyira nyugodt volt, hogy abba is hagytam, ennél azért már több izgalomra vágytam. A tegnapi napon, kellemes hosszirányú szélben, termikelés vágyával telve érkeztem a repülőtérre délután öt felé. Sajnos előbb nem tudtam kimenni. A kettőre érkezők elbeszélték, hogy voltak kellemes emelések - nekem ebből már semmi nem jutott. A szél a Duna felől fújt, így a starthely a bigyópályára esett. Nem szeretem ezt a felét a repülőtérnek, mert a besiklás előtt egy kiserdő található, és ez nem könnyíti meg a dolgot. A leszállóhely előtt volt csak nyugtalan az idő, bár számottevő emelés itt sem mutatkozott, cserébe viszont jó göröngyös volt a levegő. Folyamatosan emelkedő leoldási magasságok után, az utolsó csörlőzéskor ~350 méteren sikerült végre a leszálló közelében földet érnem, bár azt hittem, hogy nem fér bele a talajközeli forduló, de éppen sikerült még. A második leoldáskor a leszálló előtt gondoltam csinálok még egy fordulót, de annyira hátrasodródtam, hogy féltem attól, hogy nem érek vissza és fára szállok a kiserdőben, így az erdő mögött értem földet, ami némi gyalogtúrát jelentett nekem, a többieknek meg egy talányt, mert egyszer csak eltűntem a látóhatárról. A fák miatt egy kicsit turbulens volt arra a szélhelyzet, de simán fogtam talajt, szerencsére nem csapott oda. Legközelebb, remélem már termikek is lesznek..

komment

Címkék: blog siklóernyő csörlés

Kábelszakadás

2010.06.16. 09:50 :: Sparhelt

 A tegnapi nap nem csak a rontott leszállásomról lesz emlékezetes. Úgy tűnik az élet igyekszik felkészíteni az összes elérhető vészhelyzetre. Az elmúlt alkalommal felhúzás közben romlott el a csörlő, most szintén vontatás közben szakadt el a vonókábel, de volt már betekeredett fékkel történt statom is, igaz abban én voltam a hunyó..

4 komment

Címkék: blog siklóernyő csörlés

A sas lecsap

2010.06.16. 09:33 :: Sparhelt

A tegnapi nap egy eredményes csörlési napot sikerült zárni. Az első repülésem után az oktatóm megfeddett, hogy itt nem csak repkedünk és termikelünk, hanem elkezdjük a B gyakorlatsort. Így hát mentőernyőt vettem magamhoz és elkezdtem a gyakorlást. Az első elem a frontstall volt. Megdöbbentően könnyűnek bizonyult, az ernyő jól reagált, szinte beavatkozásmentesen megoldotta a dolgot, hozzá sem kellett nyúlni. A leszállást viszont elrontottam, mert fülcsukással akartam leszállni, de a végén nagyon megmerült az ernyőm és szabályszerűen, szinte függőlegesen a földbe csapódtam. Szerencsére ki voltam állva már a beülőből és zárt páros lábbal érkeztem le, kifutni esélytelen lett volna, így eldőltem. A sas csaphat így le a nyúlra, de az utána rögtön felszáll. Nekem meg még dolgoznom kell ezen..

 

komment

Címkék: blog siklóernyő csörlés

Első termik

2010.06.15. 14:51 :: Sparhelt

Végre megvolt az első termikrepülésem! Amit eddig csak dobálásnak és az ernyő zabolátlan viselkedésének tudtam be az varióval élvezhető termikrepüléssé változott. Végre láttam, hogy mi is történik valójában és kereshettem a légáramlat középpontját. Más kérdés, hogy rendre nem találtam meg, hol emelésben, hol süllyedésben voltam, de legalább már próbálkozhattam bent maradni. Így is sikerült az átlagos öt perc helyett 11 percig a levegőben maradni. Természetesen videóm nincsen róla, mert még rá kellett, hogy jöjjek arra, hogy is kell kezelni a kamerám. De majd ezek után biztos lesz, hamarosan..

komment

Címkék: blog siklóernyő csörlés

Első csörlés idén

2010.06.02. 15:58 :: Sparhelt

Azt hiszem ezzel a bloggal is alaposan le vagyok maradva. Természetesen annyi várakozás és halasztás után sikerült végre sort keríteni az idei első csörlésre még május elején. Szerencsére ezzel a nálam lévő jegyek is fogyhattak és nem kellett az apadó pénztárcámra gondolnom, kedvemre szárnyalhattam. Sajnos, csak az első, a legrosszabb repülésem sikerült megörökítenem, a többin volt alattam-mellettem elszálló kisrepülő is, amit igazán sajnálok, hogy nem maradt róla kép. De ami késik az nem múlik.

 

komment

Címkék: siklóernyő csörlés

Csörlés

2010.05.02. 17:08 :: Sparhelt

Ezen a hétvégén csörlés nagyüzem került előzetesen bejelentésre. Mivel pénteken nem értem rá, szombaton meg tűzifát hoztak, a saját repülésemet a mai napra időzítettem. Van még negyven csörlőjegyem, ebben az évben le kellene repülni és még egyszer sem jutottam hozzá. Erre nem törlik a mai  programot a szél és az eső miatt? Persze itt se a szél nem volt jellemző, se eső nem esett egy csepp sem, pedig még kocsit is mostam és az be szokott válni, mint esőcsináló varázslat. Ilyen az én szerencsém..

komment

Címkék: blog siklóernyő csörlés

Fedémes

2010.04.25. 12:47 :: Sparhelt

Egy kalanddal vagyok még adós ezt igyekszem most pótolni. Még április elején történt meg az első idei felszállásom Fedémesen. Mivel hétköznap volt, így rajtunk kívül a starthelyen nem volt senki, így vígan csinálhattuk a dolgainkat, nem kellett máshoz alkalmazkodni. A nap rossz előjelekkel indult, többször haza kellett térnem az indulás után, mert rájöttem, hogy odahaza hagytam valamit. A legnagyobb távolság a Göd - Veresegyház viszonylat volt, ott jöttem ugyanis rá, hogy otthon hagytam a sisakkamerámat. Hagytam is volna a fenébe az egészet, ha előző napomat nem vitte volna el a kamera használhatóvá tétele, így mindenképpen ki akartam próbálni. Végre sikerült felérni a starthelyre, az út eseménytelen volt, attól eltekintve, hogy szerencsére kiderült, hogy nem csak én voltam feledékeny - az oktatóm is elhagyott egy csomagot, amit nekem kellett begyűjtenem a telkükön. Mivel útba esett, nem okozott nagy fáradtságot - amennyiben a kerítésen átugrálás nem az. Fedémesen rájöttem újra arra az alapigazságra, hogy a siklóernyőzésben a sport az, hogy fel kell jutnunk a hegyre, lejönni az ernyő már szinte magától is tud, ezért gyalázatos és csapnivaló fizikai állapotomnak köszönhetően csak mérsékelt lelkesedéssel csúszkáltam, mert alig bírtam visszamászni a dombra. Viszont ért kellemes meglepetés is - sikerült szereznem egy RS beülőt, amire már régóta vágytam. A fedémesi pihenő felett kifeszített RS ernyő már gyalázatos állapotban volt, így felajánlottam az én otthoni kupolámat erre a célra és cserébe kaptam meg a beülőt. Amúgy is nagy dicsőség nekem, ha oda megyek, legalább értelmes helyen látom az ernyőt a pincében penészedés helyett, így meg hogy lett helyette beülőm, külön öröm. A nap végén egy rövid zápor és egy fantasztikus szivárvány zárta le a napot.

 

komment

Címkék: blog siklóernyő

Flycamone2 2. felvonás

2010.04.05. 10:38 :: Sparhelt

A hétvégén, siratva az elszállt repülési lehetőséget, a régóta tervezett projectet valósítottam meg, és a sisakkamerám bővítésébe fogtam. A képen látható konstellációt készítettem el, ami egy elemtartó és egy kapcsoló felerősítéséből állt, mert azt tapasztaltam, hogy a kamera idő előtt kikapcsol, és ennek az okát az elégtelen tápellátásban gondoltam. A specifikáció szerint a tápbemeneten max 5V-ot vár a készülék, amit 4db sorba kötött ceruzaakkumulátorral (cellafeszültség 1.2V) akartam biztosítani. Szerencsétlenségemre megtaláltam az egyetlen, természetesen magyar nyelvű pdf leírást a bekötésről, ahol a tápbemenet fel volt cserélve így először ezt a megvalósítást próbáltam ki. Természetesen nem működött. Azután a többi leírásból egyértelműen kiderült, hogy a tápbekötés teljesen rossz - a jó megoldással sem akart már a műszer működni, ebből levonható tanulság szerint, vagy én tettem tönkre a helytelen bekötéssel, vagy nem így működik a dolog. Bánatomban darabokra szedtem a kamerát - most itt van az asztalomon. Egy 220mA-es LiPo akksi van benne, amit előrelátóan hozzáragasztottak az alaplemezhez, így károsodás nélkül le sem szedhetem - nem úgy mint a youtube-os videón szereplő társainál, ahol az akkukat egy mozdulattal cserélhetik, ráadásul azoknál a változatoknál a tápellátás bontható, nálam egy rövid dróttal az alaplemezhez van forrasztva. A készülék specifikációja szerint és a tapasztalataim összevetése során azt a következtetést vontam le, hogy a vásárlás pillanatában sem tudta az akku azt, amit ígértek, így valószínű, hogy egy használt kamerát sózhattak rám. Bár mindene megvolt, mégis úgy gondoltam akkor, hogy nem originál csomagot vettem át, de most, hogy bebizonyosodott, hogy az akku egy évet sem bírt ki (pedig alig használtam) és már tölteni sem lehet - mégis úgy gondolom, lehet benne valami. Arra gondoltam, hogy bár az eredeti akksit benne kell hagynom, a kivezetéseit elvágom, és az eredeti tápcsatlakozón keresztül kívülről fogom megoldani a tápellátását. Ha nem sikerül, akkor sajnos ezt a pénzt bebuktam.. 

komment

Címkék: blog kamera flycamone2

Csalódás

2010.04.05. 10:17 :: Sparhelt

A hétvégére, egészen pontosan szombatra volt tervezve az első idei repülésem, de az időjárás megint közbeszólt. A délelőttöt üveggyapot masszírozásával töltöttem, így különösen jót tett volna ha a munka porát a gödöllői légtérben hagyom el, de oktatói tanácsra ezt el kellett halasztanom. Erős szél, vad termikek és turbulenciák a gerinc felől fújó szélben. Kire hallgasson az ember, ha nem az oktatójára?

komment

Címkék: blog siklóernyő csörlés

Műszaki nap

2010.02.23. 10:45 :: Sparhelt

A hosszúvá nyúlt téli pihenő után lassan éledezni kezd a természet és támadnak fel a siklóernyős vágyak. Bár a jogszabályi háttér egy kicsit kérdéses, sikerült túlesni az évben esedékes műszaki napon, ahol a papírmunka mellett egy kellemes hangulatú délutánt töltöttünk el a klubtagokkal együtt. Egy évre le van a gond az ernyő papírjairól és reményeink szerint következő alkalommal már a kék ég alatt találkozhatunk..

komment

Címkék: blog siklóernyő ernyő

Első magasstart

2009.10.21. 16:24 :: Sparhelt

Már nem most történt, de nég mindig nem írtam róla. Egy szép napos októberi hétvégén - és ezzel már rögtön le is szűkítettem a napok számát, hisz az idei októberről úgy fogunk megemlékezni, hogy szinte halak úsztak a levegőben annyit esett az eső, és ha épp nem hullott a csapadék, akkor csak azért nem, mert éppen felvonultak az esőfelhők a munkájukra. Szóval az esemény az Eger melletti Eged hegyen történt meg. Szerencsére még sikerült géperejű járművel feljutnom a hegyre, mert gyalog kicsit megterhelő lett volna. Mindig mondtam, hogy a siklóernyőzésben az a sport, hogy az ember feljut a hegyre, hisz lejönni az ernyő szinte magától is tud - valahogy. Később a felszállítás érdektelenság okából leállt, így az utánam jövőknek már csak a gyalogtúra jutott. A délelőtti indulás a turbulens időjárás miatt elmaradt és csak egy délutáni lecsúszás lett belőle. Az eseményt dokumentáltam, de szerencsétlen módon a nagyon sok előkészület miatt a repülésre már nem jutott elég film, így a csodálatosra sikeredett leszállásom már nincs rajta a felvételen, pedig elégedett volat magammal. De ha idén már nem is, jövőre biztos elő fogok még ott fordulni.

 

komment

Címkék: blog sport siklóernyő

Csörlőhalál

2009.08.25. 14:40 :: Sparhelt

Megdöbbenve értesültem arról, hogy szeretve tisztelt csörlősautónk véglegesen elpusztult. Voltak már kisebb nagyobb halálai, de ez a mostani a végső. Gondolom nincs már annyi rágógumi, szigetelőszalag és drót, amivel fel lehetne támasztani, állítólag tíz éve fáradhatatlanul szolgálta a helyi siklóernyősök seregét, igaz ez alatt az idő alatt szinte csak benzint és olajat töltöttek bele. Valljuk be, úgy is nézett ki. Béke poraira! De hogy fogok én repülni?

komment

Címkék: sport siklóernyő csörlés

Péntek

2009.08.18. 08:29 :: Sparhelt

A szabadságom miatt nem tudtam írni az elmúlt repülésemről. Ennek két apropója is volt. A pályán keresztirányú szél fújt, így a csörlés is a pályára merőlegesen történt, és mivel a többség célraszállást gyakorolt, így a viszonylag kicsi magasság is elegendő volt. A repülés apropóját számomra az adta, hogy most avattam fel a saját készítésű leoldómat, ami sikerrel vizsgázott, szerencsére remekül működik, és most gyakoroltam először a fülcsukást, mint magasságcsökkentési manővert. A múltkori alkalommal már próbálkoztam ezzel, de tudatlanságom okán a stablapzsinórt húzgáltam bőszen, és nagyon nem ment. A megfelelő zsinórok húzogatásával bámulatosan egyszerűvé vált minden. Most a lábgyorsítón lesz a sor azt hiszem..

 

komment

Címkék: kamera siklóernyő csörlés

Szerda

2009.07.31. 10:17 :: Sparhelt

Végre sikerült szerdán eljutnom repülni, hogy élesben is kipróbálhassam az otthon kikisérletezett új kamerabeállításokat. Persze botor módon a felvevőt nem tettem fel tölteni, így végül csak egy filmre futotta a három felszállásból, de ez legalább többé kevésbé jól sikerült, ugyan látok rajta tökéletesíteni valót így is. A kamera most kissé lejjebb néz, mint kellene, illetve a fejem is gyorsan rángatom akikor felnézek az ernyőre (ez nem is látszik rendesen a filmen) és ez rosszul mutat. Nem baj, lesz még legközelebb is. Az ujjamat sikerült az egyik kötéllel megégetnem ernyőösszeszedés közben, szerencsére nem komoly a baj..

 

A videó itt nézhető meg:

komment

Címkék: kamera siklóernyő

FlycamOne2

2009.07.22. 09:20 :: Sparhelt

Az a jó abban, ha az ember vásárol valamit az interneten de a nejét küldi el, hogy vegye át a csomagot, hogy a rendelt árut nem kapja meg, csak valamely jeles alkalomra, mint például a születésnap. Én is így jártam akkor, amikor egy kis kamerát vettem a légi szerencsétlenkedéseimet rögzítendő. Egyelőre nem akartam komolyabb műszerbe beruházni, így egy modellrepülőkre szerelhető apró kamera mellett döntöttem - ez a Flycamone2. SD kártyára rögzíti a mozit, és firmware frissítés után (Amivel persze jól megszenvedtem) egész használható eszköznek bizonyult. Már volt repülős élményem is vele, első alkalommal vittem magammal, mindenféle tesz és beállítás nélkül, így sikerült a csodálatosan kék eget felvennem vele, pár kockán volt csak használható információ a kékségen kívül, az is csak a hevederzet illetve az ernyő képe volt csak. A csodálatos panoráma, a közeli autópálya építkezés, a repülőtér, egyik sem került megörökítésre. Azóta tesztelgettem, beállítgattam az eszközt, mint egy idióta mászkáltam a lakásban egy szál alsónadrágban egy biciklissisakkal a fejemen, de végre kész a nagy mű, a legközelebb felavatom. Most már csak repülni kellene..

2 komment

Címkék: blog kamera siklóernyő

Péntek

2009.07.20. 08:51 :: Sparhelt

Pénteken újra repültem. Hosszabb kihagyás után, aminek az oka részben a két hetes szabadságom, részben a nem mindig kedvező időjárás volt, de a hétvége előtt sikerült végre a levegőbe emelkednem. Két felszállást vittem végbe, az elsőben amit lehet, szinte mindent elrontottam. Betekeredett fékkel sikerült elindulnom, csodálkoztam is a szokatlan keménységen és azon, hogy nem történik meg a számomra kedvező interakció. Mivel még földközelben voltam, eszembe sem jutott a leoldás, ezért áttértem a testsúllyal kormányzásra és nekiálltam a féket kibogozni. Sikerült némileg stabilizálni az ernyőt, de mintha elfelejtettem volna a kormányzást. Állandó kitörési helyzetben voltam, hol az egyik, hol a másik oldalon, végül annyira keresztbe fordult már az ernyő, hogy leoldani kényszerültem. Ezután egy elcseszett leszállás következett és már vége is volt az első repülésnek. A mostani alkalom azért volt fontos, mert elsőre vittem magammal kamerát, a szálldogálást megörökítendő. Mivel még egyszer sem volt rajtam, kipróbálni sem tudtam előtte - természetesen értékelhetetlen képeket készített, alapvetően csak a kék ég látszott, időnként villantak be a hevederek, és az ernyő képe. A második repülés lényegesen jobb lett. Bár a kamerán itt sem látszott semmi, de maga a repülés sokkal élvezetesebb volt. Ugyan a felszállást elrontottam, és másodikra is kevés híja volt (Jobbára Petin múlott, hogy végül felrángatott a levegőbe.) de azután teljesen jól alakult minden. Nagyon magasra kerültem, elértem a plafont, és sokáig a levegőben maradtam. A leszállóhely felett 'S'-elgettem, majd szépen és nyugodtan értem földet, igaz nem pont ott, ahol szerettem volna, de nem mertem még egy fordulót beletenni talajközelben. Legközelebb meg fogom próbálni a fülcsukást is. Elhatározásom szerint már most is kellett volna, de zaklatott lelkiállapotom miatt inkább halasztottam. Legközelebb is lesz rá alkalom. Hétközben lehet, hogy veszek ki szabit és megyek kisdombra, esetleg hegyre - de ezt majd meglátjuk..
 

komment

Címkék: blog siklóernyő csörlés

Első élmények

2009.06.25. 11:12 :: Sparhelt

Tegnap újra repülőnapom volt. Munka után értem a repülőtérre ahol fenyegető cumulonimbusok tornyosultak, a távolban kifejlődött zivatarcellák vonultak, villámlással dörgéssel. Kicsit aggódtam is afelől, hogy meghiúsíthatják a repülésem. A start jól sikerült, most tudtam arra is figyelni, hogy ne okozzak felszálláskori frontstallt, és könnyen a levegőbe szökkenhettem. Kicsit korrigálni kellett, de ez semmi volt a pálya közepén tapasztaltakhoz képest. Többször alig bírhattam visszahozni kitörésből, amit a turbulens időjárásnak tulajdonítok. Többször kerültem erős emelésbe és jártam a termikek leáramlásában is. Leoldás után visszafordultam és hamar elértem az indulóhely fölé. Még sosem repültem ennyire turbulens időben, furcsák voltak az emelések és az ernyő mozgása, ráadásul nem is mindig akart annyira és úgy fordulni, ahogy akartam volna. Peti mondta, hogy valószínűleg emelésbe került az ernyő egyik fele és próbált a másik irányba elfordulni emiatt, ezért éreztem kevésbé kezesnek, és ezért alakult úgy, hogy kormányoztam, majd amikor felengedtem a féket, az ernyő visszatért az előző irányba. Sajnos nem volt nálam varió, hogy tudtam volna az emelkedést, vagy süllyedést, úgy érzem, hogy be kell egyet szereznem, minél előbb. A nap második felében a csörlősautó pilótája lehettem, ami a maga nemében szintén nagy élmény volt. Ennyire rossz állapotban lévő roncsot, még életemben nem hajtottam. Szokni kellett, de a végére már egész jól ment. Megdöbbentő, hogy mekkora a vontatott ernyő légellenállása, mennyire vissza tudja fogni a csörlősautót a pálya végén!
 

komment

Címkék: sport siklóernyő ernyő csörlés

Szerda

2009.06.18. 10:19 :: Sparhelt

Szerdán végre eljutottam a reptérre. Azt hittem nyugodt repkedés lesz, esetleg több felszállással is, de meglepően nagy tömeg volt. Mint utóbb kiderült ennek az oka a kiéhezettségben volt kereshető - ugyanis két hete nem volt már repülésre alkalmas az idő. Szépen kivártam a sorom, majd bemutattam a specialitásomat, az első startból történő pofáraesést. Ez lassan védjegyemmé válik, és az oka a helytelen ernyőfelhúzás. Az a baj, hogy elméletben tudom, hogy kellene felhúzni a kupolát, gyakorlatban mégis sikerül mindig frontstallt előidézni, ami nehezíti a felemelkedést. Mondtam is az oktatómnak, hogy mivel ez B szintű gyakorlat és én ezt már a földön is tudom, így vegye úgy, hogy teljesítettem. Ő beleegyezett azzal a kitétellel, hogy akár a földi 'B' vizsgát is beírja azzal a kitétellel, hogy csak a földön végezhetek önálló repülést, és  a lábamnak mindig le kell érnie. Még gondolkozom azon, hogy jó lesz-e ez így..

komment

Címkék: blog sport siklóernyő

Takarítás

2009.05.19. 10:43 :: Sparhelt

Megdöbbentő, hogy mennyire hiányzik a repülés! Lassan több mint két hete nem repültem, és elvonási tüneteim vannak. Hétvégén, ha már levegőbe nem emelkedhettem, kiporszívóztam az ernyőt. A légbeömlőkön keresztöl hajlamos egy csomó széna belekerülni, ezt előrerázással és porszívóval lehet a legjobban eltávolítani, és most ennek volt itt a sora. Közben szerencsésebb PPG-sek a fejem felett szálldostak. Hogy én mennyire irigyeltem őket!

komment

Címkék: blog siklóernyő

Repülök

2009.05.08. 08:00 :: Sparhelt

 

komment

Címkék: blog siklóernyő

süti beállítások módosítása