HTML

Ernyőblog

Botcsinálta kezdő siklóernyős szenvedelmei..

Linkblog


Lijak

2014.10.10. 16:29 :: Sparhelt

Ha jól számolom, idei második szlovéniai repülésem, pont Lijak volt. Tavaly itt jártam csúful, az itt szerzett sérülés meghatározó volt a tavalyi évben, illetve az idei év elejét is befolyásolta. Amúgy tetszik a starthely, viszonylag nagy és rendszerint ráfúj a szél, így…

Szólj hozzá!

Címkék: blog szlovénia siklóernyő

Ki meri?

2014.04.07. 09:17 :: Sparhelt

Olvasgattam az új képzési szabályokat amiket a klubunk vezetése küldött szét a minap és nem igazán értem a hatóság elképzelését az üzemeltetési kézikönyvvel kapcsolatban. A jobbító szándék legkisebb jelét sem vélem felfedezni benne, az elsődleges szándék a sportunk…

Szólj hozzá!

Címkék: blog siklóernyő

Összefoglaló

2014.02.27. 10:05 :: Sparhelt

Rég nem jártam erre, az biztos. Az is, hogy míg itt nem jártam, addig azért a repüléseket folytattam, igaz korántsem annyit mint szerettem volna és lényegesen többet mint a családom szerette volna. A látóköröm szélesebb lett, elkezdtem a motoros repülés felé is kacsingatni,…

Címkék: blog siklóernyő

Gondolatok

2012.09.11. 10:47 :: Sparhelt

Mivel megkaptam az első, negatív hangvételű kritikámat, újra érdemes átértékelni az eddigi tevékenységem ebben a blogban. A kritikus személyével nem kívánok foglalkozni, hisz nem engem keresett meg, hanem hátulról próbálta a szarva közt a tőgyit, de azt állíthatom, hogy nem…

Szólj hozzá!

Címkék: blog siklóernyő

Kritika

2012.08.31. 09:28 :: Sparhelt

Az utóbbi időben kevés időm jutott a blogra, ez látszik abból, hogy május óta nem volt bejegyzés, ami nem azt jelenti, hogy nem repültem azóta, csak időm nem sok van arra, hogy ezeket az élményeket írásos módon öntsem formába. A mai bejegyzés apropóját is az adta, hogy egy…

Szólj hozzá!

Címkék: blog siklóernyő

Fedémes

2012.05.13. 10:31 :: Sparhelt

Fedémesen voltunk a hosszú ünnep hétfőjén. Tudom, hogy a cikkel le vagyok maradva, de jobb későn mint soha. A hétfői napot néztem ki magamnak - előre el kellett határozni, mert családi  programok és egyéb munkák miatt mindenképpen ki kellett tűzni rá egy időpontot.…

Szólj hozzá!

Címkék: blog siklóernyő kisdomb fedémes

Első idei

2012.04.17. 08:32 :: Sparhelt

A hétvége nem csak a rétsági továbbképzésről szólt, hanem végre alkalom nyílott az idei első repülés megejtésére is. Bár a szombati időjárás szerint szinte semmi remény nem volt rá, vasárnapra összeszedte magát az idő annyira, hogy a sok lelkes, és repülési hiánytól…

1 komment

Címkék: blog sport gödöllő siklóernyő csörlés

Műszaki

2012.03.08. 15:07 :: Sparhelt

Régen volt már, hogy utoljára írtam ide, ahogy az is rég volt, hogy levegőbe emelkedtem volna. Nagyon vártam már hogy jobbra forduljon az idő és repültem is volna szívesen, de nem akartam úgy járni mint a zúzmara. Ő vízként kezdte, de kifagyott a levegőből. Végre elkezdődött a…

Szólj hozzá!

Címkék: blog klub siklóernyő ernyő

Közgyűlős hétvége

2011.11.28. 09:43 :: Sparhelt

A hétvégén klubom közgyűlést tartott. A jó hangulatú megbeszélésen alkalom nyílott arra, hogy olyan embereket lássak, akiket évente talán csak itt láthatok, illetve meghallgathassam azokat az élményeket, amiket én talán sosem élhetek át, külföldön repkedve. Nagyszerű…

Szólj hozzá!

Címkék: blog klub közgyűlés siklóernyő

Házifeladat

2011.11.23. 10:15 :: Sparhelt

Az alábbi házifeladatot kaptam: Mint talán már láttátok, a honlapunk nyitóoldalán egy friss mentőernyős történet olvasható. A hetedik magasstartom A Pilóta vizsgára készülő hölgyektől/uraktól szívesen fogadnék egy kis rövid esetelemzést (de ha van kedvetek, akár mástól…

1 komment

Címkék: blog sport baleset siklóernyő házifeladat

Mozi

2011.11.17. 08:04 :: Sparhelt

Moziban voltunk tegnap. Egy kolléganőm hívta fel rá a figyelmem, hogy filmfesztivál van a Corvin moziban és két napon keresztül mindenféle 'extrém' témában vetítenek filmeket. A rendezvénynek volt siklóernyős vetülete is, így azt gondoltam ott a helyem. Zárójelben jegyezném meg…

Szólj hozzá!

Címkék: blog mozi siklóernyő

Jó érzés

2011.11.15. 09:10 :: Sparhelt

Ha az ember ezt olvassa az egyesületi hírlevélben: Úgy néz ki, hogy kaptunk a téltől még egy-két nap ajándékot. Nem azt mondom, hogy egy szál pólóban repkedtünk, mert az nem lenne igaz, de azért többen is termikeltek, volt, aki 20 percet. Az azt gondolom jó dolog. De ha ehhez…

Szólj hozzá!

Címkék: blog siklóernyő

Majdnem összerepültem magam..

2011.11.09. 08:50 :: Sparhelt

A hétvégén megszállt a repülési vágy. Az idő remek volt, szépen sütött a nap, én meg szinte fizikai fájdalmat éreztem, ha nem repülhetek aznap. Még reggel a szomszéd zászlója jó szelet jelzett Vácdukára, de mire mindennel elkészültem, addigra alattomosan megváltozott,…

Szólj hozzá!

Címkék: blog siklóernyő kisdomb vácduka

Statisztika

2011.10.27. 13:44 :: Sparhelt

Eddig igazán meg voltam magammal elégedve, mert évről évre egyre többet sikerül repülnöm, de megevett a sárga irigység amikor az egyesületi toplistát néztem - pedig az adatok csak negyedéves időszakot fednek le. Az első helyezett 36 órát hozott össze, ami igen szép szám még…

Szólj hozzá!

Címkék: blog sport siklóernyő

Egy kis dombra..

2011.10.25. 14:20 :: Sparhelt

Sétálunk, sétálunk egy kis dombra.. Szombaton gyönyörű idő volt. Gyakran nézegettem a szomszéd háza tetején lévő zászlót, ami tökéletesen jelezte a beígért keleti szelet. Úgy volt, hogy éppen ezért másnap Vácdukára megyünk kisdombozni. Vácduka több előnyös…

2 komment

Címkék: blog sport siklóernyő

Októberi repülés

2011.10.19. 14:37 :: Sparhelt

Szerencsére a hétvégén újra nyílott lehetőségem egy kis röpködésre. A repülőtérre, vasárnapra meghirdetett alkalmon meglepetésre jó sokan megjelentek ami azon fájó felismerésre adott lehetőséget, hogy itt bizony sorállás lesz. A szél keresztirányú volt, keletről fújt,…

Szólj hozzá!

Címkék: blog sport kamera siklóernyő csörlés

Folyamatos csörlés

2011.10.06. 13:58 :: Sparhelt

Hétfőn szabadságon voltam. Délelőtt otthoni tennivalóim szólítottak el a munkától, délután meghirdetett csörlés volt a repülőtéren, ezért nem tartottam érdemesnek bemenni és újra elkérezkedni, így eleve szabadságot kértem arra a napra. Már kettőre kiértem a tetthelyre.…

Szólj hozzá!

Címkék: blog siklóernyő csörlés

Kamera újra

2011.10.04. 10:11 :: Sparhelt

Megint volt egy futott kör kamera ügyben. Már majdnem sikerült megfelelő pozícióba állítani a műszert, de vannak még hibák. A probléma alapvetően az, hogy a függőleges látószög viszonylag kicsi, így pár fok is számít. Eddig jobbára olyan képeket készítettem, ahol vagy az…

Szólj hozzá!

Címkék: blog toshiba kamera siklóernyő

Csütörtök

2011.09.23. 16:36 :: Sparhelt

Ha csütörtök, akkor csörlés! Egészséges hozzáállás, bárcsak minden hétre jutna egy ilyen alkalom - kiegyeznék vele. Aznap jött az értesítés, hogy Gödöllőn repülési lehetőség lesz. Reggel még azt hittem, hogy munka után hazamegyek locsolni, de délelőtt már tudtam, hogy…

Szólj hozzá!

Címkék: blog siklóernyő csörlés

Kamera project

2011.09.20. 08:59 :: Sparhelt

Ímhol látható a kamerám és a számára házilag készült tok: A tok anyaga zöld filc, a zárása tépőzárral lett megoldva, ahogy a felerősítése is. A tépőzár meglepően erősnek bizonyult erre a feladatra, bár mivel nem bízok benne teljesen, így biztonsági rögzítésről is…

Szólj hozzá!

Címkék: blog toshiba kamera siklóernyő camera csörlés mounting

Nagy repülés

2011.09.16. 11:12 :: Sparhelt

Tegnap előre bejelentett csörlés hirdettek Gödöllőn. A szél erősnek tűnt, de nem repülhetetlenül. A kezdeti pár emberhez újabbak csapódtak idővel és mire rászántam magam az indulásra, már szép számmal gyülekeztek az emberek - igaz, jobbára csak kezdők. (Jó tudni azt, hogy…

Szólj hozzá!

Címkék: blog kamera siklóernyő csörlés

Allergia

2011.09.14. 10:52 :: Sparhelt

Allergia, de nem a sertésbalett. A vasárnapi porban szörfölésem után, egy csomó allergiás bőrsérülés maradt rajtam, pár horzsoláson túl. Utóbbiak gyógyulni látszanak, az allergiáim viszont kevésbé. Igazából nem baj, mert ha nem magára a repülésre vagyok érzékeny hanem a…

Szólj hozzá!

Címkék: blog allergia siklóernyő

Tanulságok

2011.09.13. 14:44 :: Sparhelt

Hétvégén volt repülés - mivel szerencsére a tervezett biciklis kirándulás elmaradt - igaz a szüret is. Azt hittem, hogy csupa pozitívumról számolhatok be ezzel kapcsolatban, hiszen elkészült a tokom, próbálhattam volna a kamerát és amúgy is annyira izgultam mintha első…

Szólj hozzá!

Címkék: blog siklóernyő csörlés

Repülni jó!

2011.09.07. 10:02 :: Sparhelt

Repülni jó, csak éppen alkalmam nincsen arra, hogy gyakoroljam. Az elmúlt hétvégén megint csak az irigykedésre futotta, mert míg a telken illetve egy családi eseményen dolgoztam, a többiek Gödöllőn repülhettek. Állítólag olyan időben, hogy le sem akartak jönni, úgy kellett…

Szólj hozzá!

Címkék: blog család siklóernyő

Kameratok

2011.08.30. 14:27 :: Sparhelt

A szükség nem csak törvényt bont, de  új megoldásokat is szülhet. A kamerám nem pont sisakkamera, így a rögzítését kénytelen vagyok egyedi módon megoldani. Mivel láttam  a tecsőn videót arról, hogy motoros is rátette a sisakjára tépőzárral, így gondoltam én is ezt…

Szólj hozzá!

Címkék: blog toshiba kamera siklóernyő