Ernyőblog

Ezen a héten elméleti képzésben sem részesültem. A hétvégén ugyan meg lett említve egy földi gyakorlás ígérete, de ez elmaradt a kedvezőtlen széljárás miatt. Déli szél fújt, ami azt jelentette volna, hogy a csörlésnek kereszben kellett volna mennie a repülőtéren, és azt nem lehetett megtenni, így a földi gyakorlás is elmaradt. Ráadásul az oktatóm felesége mostanság fog szülni így az oktatási tevékenység a háttérbe látszik szorulni. Nem baj, jön még kutyára úthenger..

Érdekesség a felhők világából. Az eddigi legnagyobb emelést egy Cumulonimbus felhőben mérték, és egészen pontosan 86 m/s volt. Azért ez nagyon durva! Egy ejtőernyő nélkül zuható emberi test 50 m/s sebességgel közelít a föld felé. Jelen esetben ez azt jelentené, hogy az emberünk nem tudna leesni ebben a felhőben, hanem 30 m/s sebességgel emelkedne a sztratoszféra irányába. Praktikus tehát elkerülni a zivatarfelhőket. Jobb a békesség..

Álljon itt pár kép egy régebbi eseményről. Sajnos nem én vagyok a képen..

Kis visszapillantás az elmúlt hétvégére:

Ezen a hétvégén a sok elmélet után, végre a kezembe foghattam egy rendes ernyőt. Szombat délután kezdtem el, enyhe szélben - vagy inkább szélcsendben. Mint utóbb kiderült ez némileg hátrány. Rendes protektoros beülőt kaptam, így viszonylag kevéssé zúztam össze magam az esésekkel. Az ernyőm saját életet élt, és sehogy sem akarta azt csinálni amit én szerettem volna. A zsinórok kusza összevisszaságban álltak, a nap végére igazából csak az anatómiára jöttem rá, és a kiterítés, összeszedés és összehajtás trükkjeit sikerült megismernem, eredményes felhúzásom és fenntartásom nemigen volt. Elkedvetlenített a dolog, hisz elméletben nagyon tudom, hogy mit kell csinálni. Igaz, úgy hegedülni is nagyon. Estére nagyon elfáradtam. Olyan izmaim is fájnak, amikről eddig nem is tudtam, hogy vannak, sőt, egynémely még be is görcsölt, amivel szintúgy nem tudtam mit kezdeni, de nem volt jó érzés. Vasárnap délután is a pályán kezdtem. Akkorra kicsit már feltámadt a szél és rá is jöttem, hogy nem hátráltat, inkább segít, így sokkal több sikerélmény ért. Sikerült felhúznom és fenntartanom az ernyőt, és meg is lettem dícsérve, hogy ebből a helyzetből akár startolhatnék is majd, ha erre kerül a sor. Estére szintén nagyon elfáradtam, így nem vártam meg a napnyugtát, már előtte csomagoltam és mentem. Ma a sántikálásé a főszerep (nem rosszban, hanem az izomláztól gátolva.) és a reggeli fürdésnél vettem észre, hogy tele vagyok kék-zöld foltokkal (Mint az első néhány kung-fu edzés után). Szerencsére a fejemnek nincs semmi baja, pedig tegnap rendesen odavertem a földhöz hanyattesés következtében. Még szerencse, hogy volt rajtam bukósisak. Már most várom a hétvégét! Remélem jó, enyheszeles idő lesz..

Idén szeptemberben keztem el a siklóernyős tanfolyamot. Az előéletem 1997-ben kezdődött, pár bekötött ejtőernyős ugrással. Igaz nem volt lehetőségem megtapasztalni azt, hogy milyen az igazi szabadesés, de rájöttem arra, hogy a repülés viszont nagyon vonz. Az ugrándozást elsősorban anyagi- illetve társasági okból hamar befejeztem, de az érzés, az, hogy valahogy kapcsolatban legyek a repüléssel, továbbra is bennem motoszkált. Az évek folyamán többször próbáltam családi beleegyezést szerezni a dologhoz, de mindig el lettem vele hajtva, míg nem idén, lankadván a nej ébersége, egy gyenge pillanatában igent mondott. Ezt a hirtelen jött lehetőséget kihasználva döntöttem úgy, hogy elkezdem. Nem bántam meg, bár eddig az elméletből és a gyakorlatból jobbára csak az első akart összejönni, de a múlt hétvégén végre sikerült a földön próbálgatnom egy ernyő felhúzását és bár nagyon elfáradtam, minden percét élveztem. Ez is jó volt, de remélem ennél csak jobb lesz..

Ezt a blogot a a korábbi írásaim gyűjteményének tematikus folytatásaként szánom. Előzetes terveim szerint azt mutatja be, hogy válik belőlem siklóernyős, vagy esetleg mégsem. Ez utóbbi lehetőségként fennáll, de nem erre vágyom..