A hosszú hétvégén megvolt az első repülésem. Az elméleti rész egyszerűnek tűnt - bizonyos zsinórok megfelelő húzgálásából áll - persze épp ilyen egyszerű zongorázni is, hisz csak a megfelelő billentyűket kell egymás után lenyomni, hogy a végén Beethoven vagy épp Bach szólaljon meg. Mindenesetre itt vált el az elmélet a gyakorlattól, hisz a fejünk felett jobb esetben, de többnyire vagy előttünk, vagy mögöttünk tartózkodó nagy színes rongynak is megvan a véleménye és önálló akarata is a dologról, és vele kellene elsősorban közös nevezőre jutnunk. Az első start egy gigantikus pofáraeséssel indult, aminek a vége egy új sportág születése is lehetne - arcon szörfözés a fűben a hegyoldalról lefelé. Ezen az élményen könnyen túltettem magam, és sikeres felszállás következett. A levegőben ennek örömére sikerült azonnal elfelejtenem a leszállásra vonatkozó intelmeket és ennek meg is lett az eredménye, egy kevés, ámde illatos birka (vagy talán őz?) trágyában való hempergés képében. Most mondhatnám, hogy eredetileg is így akartam, hisz a trágya fiatalít és a legyek is szeretik - annyi légy pedig biztosan nem tévedhet, de szó mi szó, elrontottam. Mint ahogy a következő felszállást is, ami még a hegyoldalban megtorpant, ahol is kedélyes beszélgetésbe (és zsinórbogozgatásba) merültem egy kedves kis, ámde felettébb tüskés bokorral, minek következtében merült fel bennem egy metszőólló szükségessége a következő alkalmak sorára. A további felszállások már jól sikerültek, előfordult már az is, hogy lábra, megfelelően érkeztem, sőt, a fordulózást is el tudtam kezdeni. Ennek eredményeképp legalább nem a búbánatból kellett a szerencsétlenséget a hátamon felcipelnem. Rájöttem, hogy a combhevederek oldásával, és a sisak levételével jelentősen növelhető a komfortfokozat, és miután azt is megtudtam, hogy pihenni felfelé kell, és nem a hegytetőn, maga a kákaán érkezett el. A nap végére még sikerült egy elrontott leszállást bemutatni, nagy taknyolással a végén. Kellemes nap volt, felejthetetlen élményekkel..
