Épp az jutott eszembe, hogy az utóbbi időben az ernyőre úgy gondolhattunk csak, hogy egy olyan eszköz, ami megvéd minket az esőtől, de tegnap végre alkalmam nyílt megreptetni egy kicsit a másikat is. Mármint nem a védekezőset, hanem a repülőset. A repülőtéren csörlést hirdettek és ehhez mérten végül egész szép embermennyiség jött össze, tandemutasokkal megspékelve. Persze mindenki repülni szeretett volna. Odajött hozzánk a mesterem azzal, hogy rég láttuk egymást, biztos azért, mert nem járunk már csörlésre. Megjegyezte, hogy volt most egy nagyobb üzemszünet és legutóbb majdnem egy hónapja volt hasonló alkalom. Az agyam rögtön elkezdett kattogni, hogy vajon mit is csináltam én akkor, aztán persze az lett az egészből, hogy meg kellett néznem a repülési naplómban, hogy hol is voltam éppen akkor. Kiderült, hogy pont itt és volt két felszállásom. Ezután már tudtam a választ és ezzel mentem oda a mesteremhez. Nekiszegeztem a kérdést, hogy tudod-e, ki nem volt itt a múltkori alkalommal, az egy hónappal előbbi csörlésen? Nem tudta. - Hát, te.- mondtam és így is volt, hisz akkor nem ő kezelt, mert épp valami dolga volt. Már épp bűntudatom kezdett lenni, hogy kihagytam az előző alkalmat. Hiába, ha az embernek nincs esze, legalább legyen notesze..
