HTML

Ernyőblog

Botcsinálta kezdő siklóernyős szenvedelmei..

Linkblog

Péntek

2009.07.20. 08:51 :: Sparhelt

Pénteken újra repültem. Hosszabb kihagyás után, aminek az oka részben a két hetes szabadságom, részben a nem mindig kedvező időjárás volt, de a hétvége előtt sikerült végre a levegőbe emelkednem. Két felszállást vittem végbe, az elsőben amit lehet, szinte mindent elrontottam. Betekeredett fékkel sikerült elindulnom, csodálkoztam is a szokatlan keménységen és azon, hogy nem történik meg a számomra kedvező interakció. Mivel még földközelben voltam, eszembe sem jutott a leoldás, ezért áttértem a testsúllyal kormányzásra és nekiálltam a féket kibogozni. Sikerült némileg stabilizálni az ernyőt, de mintha elfelejtettem volna a kormányzást. Állandó kitörési helyzetben voltam, hol az egyik, hol a másik oldalon, végül annyira keresztbe fordult már az ernyő, hogy leoldani kényszerültem. Ezután egy elcseszett leszállás következett és már vége is volt az első repülésnek. A mostani alkalom azért volt fontos, mert elsőre vittem magammal kamerát, a szálldogálást megörökítendő. Mivel még egyszer sem volt rajtam, kipróbálni sem tudtam előtte - természetesen értékelhetetlen képeket készített, alapvetően csak a kék ég látszott, időnként villantak be a hevederek, és az ernyő képe. A második repülés lényegesen jobb lett. Bár a kamerán itt sem látszott semmi, de maga a repülés sokkal élvezetesebb volt. Ugyan a felszállást elrontottam, és másodikra is kevés híja volt (Jobbára Petin múlott, hogy végül felrángatott a levegőbe.) de azután teljesen jól alakult minden. Nagyon magasra kerültem, elértem a plafont, és sokáig a levegőben maradtam. A leszállóhely felett 'S'-elgettem, majd szépen és nyugodtan értem földet, igaz nem pont ott, ahol szerettem volna, de nem mertem még egy fordulót beletenni talajközelben. Legközelebb meg fogom próbálni a fülcsukást is. Elhatározásom szerint már most is kellett volna, de zaklatott lelkiállapotom miatt inkább halasztottam. Legközelebb is lesz rá alkalom. Hétközben lehet, hogy veszek ki szabit és megyek kisdombra, esetleg hegyre - de ezt majd meglátjuk..
 

komment

Címkék: blog siklóernyő csörlés

süti beállítások módosítása