HTML

Ernyőblog

Botcsinálta kezdő siklóernyős szenvedelmei..

Linkblog

Keddi csörlés

2011.08.03. 11:34 :: Sparhelt

Kicsit borulátó voltam eddig a repülési előrehaladásommal. Úgy tűnt, hogy nemigen jutok alkalomhoz, hogy a szárnypróbálgatást gyakorolhassam - ebben persze az időjárás keze is benne van - így érthető volt az örömöm amikor megtudtam, hogy csörlést hirdettek a tegnapi napra. Alapvetően tandem üzemnap volt, de mire kiértem a pályára, már csak ketten voltunk, akik repülni akartak. Sanyi szépen nullázgatott a starthelynél, nagy emelése nem volt, de jól tartott a levegő. Utána én próbáltam meg ugyanazt, de nekem már ennyi sem mutatkozott, tartósan, átlag -1.5-ös varióm volt, így egy percig sem volt kétséges az, hogy le fogok jönni és nem ragadok odafenn. Jó magasra húztak a kedvező szélviszonyok mellett, így leoldás után többször egyből B-stallal kezdtem, közvetlenül a jobbforduló előtt. Több B elemet sikerült gyakorolnom, végre elkezdtem a féloldalas csukódást és a merülőspirált is húzgálni. Utóbbit az ernyőm meglehetősen kerüli, mert elég nehéz belevinni, de ha egyszer benn van, akkor meglehetősen félelmetes élmény végigélni, bár a gondolattól sokkal jobban meg voltam ijedve, mint most amikor tudom, hogy milyen és mi fog történni. De akkor is nagyon furcsa és majrés dolog, főleg, hogy az is az eszembe jutott, hogy nem fogok tudni kijönni belőle és így fogok lepörögni a földig. De szerencsére a fék visszaengedésével szépen kivezeti magát az ernyő - itt elkövettem azt a hibát, hogy gyorsan engedtem vissza a féket és érzés szerint majdnem beleestem a saját kupolámba - de a gyakorlás a tudás anyukája.
 

komment

Címkék: blog siklóernyő csörlés

süti beállítások módosítása