Tegnap újra repülőnapom volt. Munka után értem a repülőtérre ahol fenyegető cumulonimbusok tornyosultak, a távolban kifejlődött zivatarcellák vonultak, villámlással dörgéssel. Kicsit aggódtam is afelől, hogy meghiúsíthatják a repülésem. A start jól sikerült, most tudtam arra is figyelni, hogy ne okozzak felszálláskori frontstallt, és könnyen a levegőbe szökkenhettem. Kicsit korrigálni kellett, de ez semmi volt a pálya közepén tapasztaltakhoz képest. Többször alig bírhattam visszahozni kitörésből, amit a turbulens időjárásnak tulajdonítok. Többször kerültem erős emelésbe és jártam a termikek leáramlásában is. Leoldás után visszafordultam és hamar elértem az indulóhely fölé. Még sosem repültem ennyire turbulens időben, furcsák voltak az emelések és az ernyő mozgása, ráadásul nem is mindig akart annyira és úgy fordulni, ahogy akartam volna. Peti mondta, hogy valószínűleg emelésbe került az ernyő egyik fele és próbált a másik irányba elfordulni emiatt, ezért éreztem kevésbé kezesnek, és ezért alakult úgy, hogy kormányoztam, majd amikor felengedtem a féket, az ernyő visszatért az előző irányba. Sajnos nem volt nálam varió, hogy tudtam volna az emelkedést, vagy süllyedést, úgy érzem, hogy be kell egyet szereznem, minél előbb. A nap második felében a csörlősautó pilótája lehettem, ami a maga nemében szintén nagy élmény volt. Ennyire rossz állapotban lévő roncsot, még életemben nem hajtottam. Szokni kellett, de a végére már egész jól ment. Megdöbbentő, hogy mekkora a vontatott ernyő légellenállása, mennyire vissza tudja fogni a csörlősautót a pálya végén!
